Tolnay Klárira emlékezünk

28 évvel ezelőtt e napon, 1998. október 27-én hunyt el Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színművész. Halála előtti estén Andrew Bergman Társasjáték New Yorkban című vígjátékában, a Madách Színház színpadán láthatta utoljára a közönség, majd otthonának nyugalmában tért meg az Égi Társulathoz. 2000. szeptemberétől gyermekkora színhelyén, Mohora községben a Tolnay Klári Emlékház őrzi emlékét, amely naponta várja a színház kulisszái iránt érdeklődő látogatóit.

Balla Bence Ferdinánd, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasának írásával emlékezünk szertettel a feledhetetlen Színészkirálynőre.

Apácanövendékből a Thália papnője

Tolnay Klári életét és művészetét egyaránt átszőtte a hit, és a filozófia. Apácának készült, majd gyorsan felívelő csillaga a Thália papnőjévé emelte. A magyar színjátszás máig megkerülhetetlen nagyasszonya lett. Katolikus hite élete végéig elkísérte, de nyitott maradt a világ más vallásai iránt.

"Az én pályám olyan simán ment, mintha Isten tenyerén csúszkáltam volna végig. A csillagjegyem szerint Rák vagyok, visszahúzódó típus. A karmám viszont színpadra kötelezett. Nyilvánosságra a közönség felé. Elég sokat foglalkoztam hindu filozófiával, mivel az anyósom mesélt róla. Kielemeztem, hogy az előző életemben feltehetően elzártságban élhettem, amiből ki kellett lépnem. Ez volt nekem előírva. Azt hiszem, apáca lehettem, mert majdnem az is lettem. A szüleim erre gyorsan kivettek a zárdából, ebben is érzek sorsszerűséget. Most is szenvedek attól, hogy este el kell mennem itthonról, és szinte kényszeríteni kell rá magamat. Muszáj. Ha fáj a fejem, akkor is. Aztán kilépek a színpadra, és semmi bajom. Hazajövök, és tovább fáj a fejem." - nyilatkozta Tolnay Klári Vadas Zsuzsának a Nők Lapja újságírójának.

A polgári leányiskola végeztével Tolnay Klári az Angolkisasszonyok nyíregyházi iskolájában folytatta tanulmányait. Ekkor novícia volt, és apácának készült. Tanítani és gyógyítani szeretett volna, de amikor beszámolt nemes ambícióiról szeretett rendházi mamájának, Mater Mohácsnak, az apáca kijelentette: "Nem leszel te apáca… Benned mocorog valami!" Elhivatottságát már nem bizonyíthatta, a család Debrecenbe kötözött, ahonnan érettségit követően Budapestre került rokonaihoz, Bókay János író otthonába. A Bókay családdal járt először a híres budapesti színházakban, ahol áhítattal figyelte a nagy színészek játékát. A színház atmoszférája azonnal magával ragadta, ráébredt, milyen hatalmas teremtő erővel bír, hiszen a hiteles történet a színművészek közvetítésével repíti a nézőt, tanítja, megnevetteti, megsirattatja.

Tolnay Klári szerint az apáca és a színművész hivatása között párhuzam húzódik, közös céljukat, valamint a színjátszásról való gondolatait így fogalmazta meg Nádor Tamás Múzsák és mesterek című riport-könyvében: "… a színpadon tanítónő és missziós apáca egyszerre lehetek. S attól kezdve pontosan és eltökélten tudtam, hogy mit akarok: eljátszani valamit úgy, hogy a néző - ha csak egy rövidke percre is - átalakuljon. (Ma már, a keleti filozófiától kölcsönözve a szót, nyitásnak nevezem ezt a szándékot. S a görögöktől tanulva, természetesen katarzisnak az említett átalakulást. Egész pályámon nem volt más célom, mint nyitni az embereket. Ezért az eljátszani kifejezést is módosítanom kell: amit a színpadon adtak, az tüstént oly gyönyörűen szíven ütött, hogy tudtam: nem játék ez, hanem maga az élet. Ezért se tudtam soha "alakítani".)"

E felismerést követően a család tudta nélkül, titokban magán meghallgatásokra jelentkezett, majd a Hunnia Filmgyár statisztája, végül a Vígszínház ösztöndíjasa lett, rövidesen egyre komolyabb film és színpadi szerepek vártak rá. 1936-ban megismerte leendő férjét, a Hollywood-ból hazatért filmrendezőt, Ráthonyi Ákost.

"Ákossal azért hozott össze a jó sorsom, hogy megismerhessem az édesanyját…" - így szól Párkány László könyvének egyik fejezete. Tolnay Klárit ebben az évben feleségül is vette Ráthonyi, kinek édesanyjától, Borbély Elzától rengeteget tanult a keleti hitvilágról, kultúrákról. Anyósa bejárta Indiát, hindu remetéket, bölcseket keresett fel. Indiai élményeiről beszámolva keltette fel Tolnay Klári érdeklődését a keleti filozófiák iránt, a megismert buddhista tanítások és a hindu filozófia ismerete kiegészítették a művésznő katolicizmusát.

Kende Katalinnak a Kurír lap 1997. november 16-án megjelent lapszámában nyilatkozta, hogy "…A hindu filozófia sok mindenre megtanított. Ez intim dolog. Nem szívesen beszélek róla, mert még félreértenek. Keresztény vagyok. A hindu filozófia segítségével az evangéliumot is jobban megértem. Mára minden vallást össze tudok egyeztetni. Olvashatom akár a Koránt, akár a hindu tanításokat vagy az evangéliumot, ez is, az is ugyanarról szól, csak más korszakban, más emberekhez, más szertartásokkal…"

Tolnay Klári hitt a reinkarnációban is, talán ez is segítette, hogy az élet és történelem hozta nehézségek, akadályok ellenére is felelősséggel, tartással és alázattal éljen és alkosson.

"Ha a vallások összességét nézed, több vallás hívői állítják, hogy az ember halálakor valódi élete nem alszik ki. A lélek csupán testét veti le, s attól függően, hogyan élt az ember az elmúlt életében, más testben újjászületik. Talán ezért is tiltja a legtöbb vallás az öngyilkosságot is. Ez nem megoldás. Ilyenkor az ember meghatározott feladatát - amiért a világra jött - nem teljesíti, elmenekül. Újjászületve, nehezebb körülmények között, elölről kell kezdenie ugyanazt. Nincs menekvés!" - nyilatkozta a reinkarnációról Rákosné Ács Klára és Loósz Mária A lélek rajza című könyvében.

1992-ben Szőke Sándor az Új Magyar Hírek újságírója megkérdezte a művésznőt, érdemes- e magyarnak lenni, aki válaszában kitért, minden születés sorsszerűen történik, az életet pedig hittel és tartással kell élni.

"Ez nem érdemesség kérdése. Ez fátum. Nem ok nélkül születik bele az ember egy nemzetbe, egy hazába, egy családba. Ez nem véletlen. Hit is kell e mögé a tartás mögé. Valamiben hinni kell. Én abban hiszek, hogy semmi sem véletlen. Tehát nem véletlen az, hogy velem ez vagy az történt, történik. Hogy itt élek, vagy nem itt. Ezek sorskérdések. Ha az ember hisz, egészen másképp áll szemben az élettel, a problémáival és mindennel a világon. Ma az a legnagyobb baj, hogy az embereknek nincs hitük. Mindegy, hogy kiben vagy miben hiszünk, Istenben, vagy másban, a lényeg: valami hitünk legyen, ami tartást ad, és az ember egy életen át kapaszkodhat bele, bármi történik vele."

A művésznő leánya, Ráthonyi-Jasicek Zsuzsa 2005. október 2-án kelt levelében így emlékezett meg édesanyja vallásosságáról:

"Anyám nagyon vallásos volt. Nem egy templomba járó, rózsafüzért morzsoló, és a katolikus ünnepnapokat szigorúan betartó vallásosság volt, inkább egy mély, filozófián alapuló hitvallás.

Iskolába egy ideig apácákhoz járt, de a katolikus vallás mellett, nem csak toleráns volt minden más hitvallás iránt, sőt mi több, nagyon érdekelte mindegyiknek története, keletkezése, részlete.

Ezt bizonyítja kis gyűjteménye is, amiben a keresztény Madonna ébenfa mellszobra mellett egy kis ezüst kopt kereszt, egy elefántcsont Buddha, egy Mózes szobrocska és egy mohamedán arab olvasó található."

A levélben említett tárgyakat Tolnay Klári kiemelt helyen, az íróasztalán őrizte. Zsuzsa e kísérő sorokkal ajándékozta a Tolnay Klári Emlékház gyűjteményébe e relikviákat.

Tolnay Klári műfordítással is foglalkozott, színdarabok, filozófiai könyvek fordításán egyaránt dolgozott. Utolsó interjúiban emlegette, hogy elkezdett egy, az ősi, misztikus kelta kultúráról és hitvilágról szóló könyvet lefordítani, de ezt már nem fejezhette be.

A Színészkirálynő egész életében hű maradt önmagához és hivatásához, melyhez az erőt polgári neveltetéséből fakadó tartása, embersége, istenhite és magyarsága adta. Utolsó, szívének kedves szerepét, Szabó Magda Régimódi történetének apácafőnökét már nem formálhatta meg. 1998. október 27-én álmában megtért az égi társulathoz.

Balla Bence Ferdinánd

a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának ösztöndíjasa